Mi már nagyon vártuk ezt is! Sokáig nem volt férfi nevezőnk a rajtlistán, a félmaratoni távon. Már-már elgondolkodtunk, mit csinálunk rosszul, hogy egy fickó sem jelenik meg a listán?! Aztán rájöttünk! Bizonyosan, csak ultratávon akarnak indulni. De neeem! Jött Csizmadia István, aki végre rácáfolt az erősebbik nem képviseletében! Olvassátok az Ő sorait most! Azt gondoljuk, szép szavak, és emellett igazak is. Szóval, HAJRÁ FICKÓK, gyertek félmaratont futni Ti is!
"Köszönöm, hogy első fecske lehetek a férfiak között, aki jelentkezett a Bács Kiskun Ultra félmaratoni versenyszámára és, hogy pár gondolatban meg is oszthatom a többiekkel az érzést!
Azoknak, akik még nem tudnák az oldal elérhetőségét bemásoltam: (Bács Kiskun Ultra)
A fecske kifejezés szerintem nagyon jól tükrözi, ennek a sportnak (futás) a nagyságát, hatékonyságát és összetartó erejét! A távolságot, amelyet ezek a madarak egyedül és társaságban is megtesznek az ég boltján, dacolva a természet nehézségeivel!
Azok a futók, akik ezt a "pályát" választották, szenvedélynek, hivatásnak és szórakozásnak is hasonlóan járnak el, mint a fecskék, egyedül és bolyban is róják a kilométereket, igaz itt a földön két lábbal és nem az égen, könnyű szárny csapkodással. Itt megélheted a magasságokat és a völgyeket is, mind fizikai értelemben, mind a belső harmóniád és érzéseid társaságában.
Azt hiszem erre a – közös – harmóniára a legjobb példa lesz a családias légkörben megrendezésre kerülő Bács Kiskun Ultra futóverseny, amelynek megtiszteltetés, hogy az egyik "fecskéje" lehetek.
Köszönöm a szervezők erőfeszítését, és még sok sikert és sok közös élményt, futást kívánok mindenkinek.
Üdvözlettel: Csizmadia István - egy fecske a sok közül"
Mi pedig köszönjük a soraid, hogy a versenyünk részese leszel!
Jó felkészülést kívánunk Neked is!