Budapesti versenyzőnk az utóbbi időben nagy kanállal meríti az ultrafutóversenyeket, és rendre sikerrel is teljesíti azokat. Már a nevezés megnyitásakor eltökélt szándéka volt, hogy ő bizony a nyár egyik melegebb napján, a BácsKiskunUltra 50 mérföldes rajtjában fog állni!
Honnan értesültél versenyünkről?
- A facebook dobta fel még valamikor előző ősszel és rögtön megtetszett a helyszín, hiszen itt még nem futottam. Távban is nagyon szeretem az 50 mérföldes távot, ez még jól végigfutható.
Mióta futsz és miért kezdtél el futni?
- 16 éves korom óta, de volt kihagyás is a 2000-es évek elején. A futás során szabad vagyok, megismerhetem magam, szellemileg ugyanúgy fejlődök, mint fizikálisan. Amit beleteszek, azt mindig visszakapom.
A tavalyi évben a mértékadó DUV adatai alapján 12 ultratávú versenyen vettél részt. Ez nem kevés. Melyik tetszett a legjobban és miért?
- Pontosabban 15 versenyen. Az UB egy igazi csoda volt, az első 200+ kilométeres versenyem. Óriási élmény volt a Korinthosz 50 mérföldes távja és talán a legnagyobb élmény a Balatonalmádiban rendezett UKKO 12 órás kihívása volt, ahol a dobogó harmadik fokára állhattam fel, de kiemelném még a novemberi Piros 85 terepversenyt is, amit idén sem hagyok ki. Mindegyik versenytől kaptam valamit. Élményt, fejlődési lehetőséget és nem utolsó sorban rengeteg kedvességet, barátságot kedves futótársaktól, szervezőktől, szurkolóktól.
Ha be kellene lőnöd magad az ultrafutók között, hová tennéd magad?
- Nem én vagyok és nem is leszek a leggyorsabb futó. Nem adtam fel még egy versenyt sem, erős vagyok fejben. Számomra a legfontosabb, hogy úgy menjek végig egy távon, hogy élvezem majdnem minden méterét még, ha fáj is vagy sok a nehézség.
Mik a céljaid az ultrafutásban?
- Következő évekre már megvannak a célok, de ha még 100 évig tudnék futni is sok minden kimaradna. Szeretnék egy Spartathlont, egy Privát UB-t és Privát UTT-t, egy 6 naposat, egy Bad Watert, hogy csak egy párat említsek. Terepen pedig egy UTMB-t, és egy évek óta eltolt Corfu Mountain Trailt.
Már több hasonló távú versenyen vettél részt, mint a mi rendezvényünk leghosszabb távja. Miért kihívás most ez számodra?
- Minden verseny kihívás, még egy félmaraton is. Szeretem kihozni magamból azt az egészséges maximumot, amit élvezek és újabb álmot szülnek. A BácsKiskunUltra egy fantasztikus új foltja a hazai ultrafutásnak, egy remélhetőleg jó meleg időben, ami kihívás, de ugyanakkor nagyon szeretem is.
Mikor lennél elégedett a versenyt követően?
- Sikeres teljesítés és legalább az első 5 helyezett között lenni.
Kívánjuk, hogy teljesüljön, amit elterveztél!
Jó felkészülést kívánunk, Neked is!