Ismerjétek meg Hegyi-Sági Andriennt!

A neve a futóvilág körében 2018-ban tűnhetett fel, hiszen azóta áll versenyről versenyre rajtvonalhoz. Ismerjétek meg az OP Running Team tagját, Hegyi-Sági Adriennt, versenyünk 50 kilométeres indulóját!

Mi úgy tudjuk, de cáfolj meg, ha tévednénk, hogy azért a terepfutást jobban kedveled?

- Közelebb áll a szívemhez valóban a terepfutás, mert alapvetően jól érzem magam az erdőben, akkor is ha csak sétálok, túrázok, vagy csak nézem a hegyeket. Számomra fontos, hogy a futás egy kikapcsolódás legyen, feltöltsön, de természetesen a mozgás által fejlődjek is.

A BácsKiskunUltra szöges ellentéte a terepnek, de még a hegyeknek is. Sík, sokszor monoton is. A Balaton körbe kerülés után jórészt ezzel is szembesülhettetek, amikor 2021-ben Takács Erzsivel  párban teljesítettétek, nyertétek meg a női páros versenyt. De említhettem volna az idei Korinthosz 80-as távját is. Szóval, akkor most melyiket is élvezed jobban?

- Abszolút nagy kihívás nekem a sík, mert ott az említett monotonitás magával hozza az egyenletes tempó igényét is, vagy a gyorsulásét, de az nekem nem erősségem. Nem szeretem magam betenni sem az aszfalt, sem a terepes dobozba, mert alapvetően azért mégiscsak a futást magát szeretem, mint mozgásformát. Egy-egy versenyen pont az a szép, hogy más körülmények között, kicsit más futó személyiségem bontakozhat ki. Az UB hatalmas élmény volt, eszembe sem jutott közben azon gondolkodni, hogy huh nekem most terepen kellene futnom ehelyett. A Korinthosz máshogy volt kihívás, de hajtott a kíváncsiság.

Mennyire ismered az Alföldet? Futottál már ezen a területen?!

- Mondjuk úgy, kicsit hazamegyek. Alföldi gyerek vagyok, nem sok domb volt körülöttem, így már fiatalon is síkon futottam.

Van-e valami terved a versenyünkön? Milyen célokkal állsz majd rajthoz?!

- Nem ismersz még. Nem szokásom tervezni, főleg, hogy messze van még a verseny. Odateszem magam és lesz, ami lesz!