Bár, mi (szervezők) jól ismerjük Petit, de feltételezzük lesz olyan, akinek Zuba Péter neve nem cseng annyira ismerősen. Pedig, már jó néhány ultraversenyen járt. Állt a rajtvonalnál, de istápolta a futókat a másik oldalról is.
Már a nevezés megnyitása után nem sokkal regisztráltál versenyünkre.
Futottál már… egyáltalán az Alföldön?
- Igen, a híres Korinthoszon Baja és Szekszárd között többször is. Kalocsa 6 órás verseny az érseki parkban.
Futottál már 50 kilométert és 24 órás versenyen is. Futottál körözős és A-ból B-be történő útvonalon is ultrákat. Melyiket szereted a legjobban?
- Mindegyiknek megvan a maga varázsa. A körözős versenyeken rendszeresen találkozom a barátokkal, futó cimbikkel. Ott jobban megy a bandázás is. Az utóbbi időben pedig csapatban futok. Annak megvan az a sajátos íze, hogy bármi történik is nekem kutya kötelességem a vállalt távomat lefutni, mert tudom, hogy a csapattárs minden erejét bele adva teszi ugyanezt. Az egyéni futásnál meg elmerülhetek a saját gondolataimban ami nem biztos, hogy mindig jó. Az A-ból B-be futásoknál sokkal kevesebb a lazsálási idő. ott azért szintidő van, amit illik betartani.
Melyik verseny a “kedvenc”, ahová szívesen visszatérsz bármikor?
- Több ilyen verseny is van. Az egyik a már említett Korinthosz ott futottam életem első 50 mérföldjét, és ott kaptam az első befutó szalagom. A másik a Balaton-felvidék csodálatos lankáin, a Szökőskör. 2017-ben itt futottam első versenyem, ami egyből egy 50 kilométeres ultra volt. Vagy az Omszki 100 km, ahol Andris fiammal csapatban negyedik helyen értünk célba.
Mit gondolsz, mi a legnehezebb egy ilyen távú versenyen?
- Fejben rendbe lenni. Fizikálisan, akik ilyen versenyre készülnek rendesen edzenek. Ahhoz, hogy fejben ott legyél, sok tényezős dolog. Ha szereted legyen kedvenc zenéd, amit hallgatsz. Előtte én azért ráhangolódom a “Békés Harcos útja” című filmmel. Jó, ha menet közben utolér egy-két kedves biztató szó, üzenet.
Te hogyan, mivel frissítesz a futásaid során?
- Ezzel lehet nem aratok sikert, de kolbász, töpörtyű, banán, vagy ami a frissítő asztalon van. Folyadék pótlását pedig az UKKO teával, kólával, vagy vízzel oldom meg. Igaz, az utóbbi időben az EthicSport zseléit is magammal viszem.
Miért választottad versenyünket, és mit vársz az eseménytól, illetve magadtól?
- Miért választottam? Mert a barátaim szervezik, ami csak jó lehet. Nagy elvárásaim nincsenek magammal szemben, főleg leírva, mert számon kérhetik rajtam. Futni szeretnék egy jót, bandázni az ismerősökkel. Az eseménytől “csak” annyit várok, hogy legyen annyi résztvevője, hogy további években is sikeresen meg lehessen rendezni, és állandó helye legyen a naptáramban.