Vácegresről érkezik félmaratoni indulónk

A következő hölgy futónk Vácegresről érkezik hozzánk, és a félmaratoni távon fog indulni. Tarcsafalvi Krisztinára még korábban az instagram-mon figyeltünk fel. Nagyon inspirált bennünket a futáshoz való hozzáállása, szerénysége, szeretete, ezért ajánlottuk neki versenyünket.

Mesélj egy kicsit, kérlek, magadról! Mit csinálsz akkor, amikor éppen nem futsz?

- Irodai munkát végzek, auditor vagyok. Tavaly voltam éppen 30 éve a közigazgatásban. A kis családommal Vácegresen élünk, ahova Budapestről költöztünk, mert nyugalomra és térre vágytunk.

Mióta futsz? Miért éppen a futás, mint sport?

- 2022 áprilisában kezdtem el nagy elszántsággal futni. Azt megelőzően súlyos COVID-ból gyógyultam fel, amely kemény leckét adott nekem. Ekkor határoztam el, hogy új, egészségesebb életet kezdek. Akkor még 125 kg voltam, amely azóta is szépen apad lefelé. Egyre erősebbnek érzem magam.
A futás mindig is közel állt hozzám. Apukámmal gyerekkoromban sokat sportoltunk: futóversenyekre jártunk, túráztunk. Később pingpongozni jártam, majd vívtam, de az edzések elején ezeknél is mindig futni kellett. A futás most, idősebb fejjel, is jó érzés, megnyugtat, es lefoglalja a gondolataimat. Érdekes feladat, más-más időjárási körülmények között edzeni, vagy újabb területeket bejárni.


Miért döntöttél úgy, hogy nevezel a versenyünkre? Mi fogott meg benne a leginkább?

- Először is a verseny szervezőinek kedvessége, segítőkészsége fogott meg. Anett sokáig segített nekem online módon a felkészülésben, ráadásul teljesen önzetlenül, és mindig hitt bennem, ami nagyon jól esett. A versenypálya maga is vonz, a teljesen sík terep. Mivel én dimbes-dombos vidéken edzek, felüdülés lesz a számomra, hogy nem kell hegyet mászni. Bízom benne, hogy a dombozás segít abban, hogy képes legyek 21 km-t lefutni.

A futáson kívül végzel még más jellegű sporttevékenységet is? Ha igen, mit, és milyen gyakorisággal?

- Hétvégenként kirándulni szoktunk a kis családommal a környékünkön, a Gödöllői-dombság területen. Kedvencem a Margita. Én tervezem az utakat, összekészítem a felszerelést és lelkesítem a családot, hogy induljunk már. A hegyre aztán úgy kell felhúzni, mert én vagyok a leggyengébb láncszem. A hegymászás erősít, és ettől jobban megy a futás is.

Mi a célod a BácsKiskunUltrán?

- Nagyon szeretném életem első félmaratonját teljesíteni, 51 évesen. És remélem, hogy ezzel másokat is inspirálnék, hogy sosem késő elkezdeni sportolni, és a túlsúlyból is van visszaút.